A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keresztelői ajándékok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keresztelői ajándékok. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 7., péntek

Keresztelői ajándékokkal bővítettük kínálatunkat

A keresztelői ajándékok bevezetésével célünk az volt, hogy az elfoglalt vagy olyan vidéken élők számára is elérhető közelségbe hozzuk az ajándék vásárlás lehetőségét, akik erre kevés időt tudnak szakítani, vagy a rendelkezésre álló választék kevés a lakóhelyen.



Honlapunkról a keresztelőruhával együtt kiválaszthatja kis ajándékát, így időt és postaköltséget takaríthat meg.



Persze a megvásárolható ajándékok mellett, előfordul olyan vásárlói igény is, amikor valamilyen saját készítésű, vagy a családhoz kapcsolódó meglepetésre vágyik az ide látogató. Utánanéztünk, milyen keresztelői hagyományok kutathatóak fel nem csak hazánkban, hanem a világ más részein is.

Kedves szokásra bukkantunk, amelynek kivitelezésében is segíthetünk:

Régen úgy hitték, ha az újszülöttet az édesanyja ingébe burkolják, azzal az anya bűbájával a gyermeket is felruházhatják, míg Írországban a baba első ruhája hagyományosan az édesapja ingéből készült.
Azt remélték, hogy a felnőttek ruhái megvédik a gyermeket a rosszindulatú tündérektől, akik folyton egészséges csecsemőket kerestek, hogy kicseréljék a saját kicsinyeikkel.

Ezt a bájos népi hiedelmet felidézhetjük, ha olyan bölcsőtakarót, ruhadarabot állítunk össze, amely a keresztelendő gyermek szüleinek régi ing- és ruhadarabjaiból áll.

Írd meg véleményed az ötletről!

2010. augusztus 30., hétfő

Keresztelőcipőkről

Nem is tagadom, borzasztóan örültem, amikor sikerült kínálatunkat igazi keresztelőcipőkkel bővítenünk!

Igen, igen. Már számomra is megnyugtató, hogy jó minőségűek, valódi szaténból készülnek és ráadásul még szépségesek is azok a keresztelőcipők, amelyeket mostantól megtalálhattok webáruházunkban.

Eddig is kínáltunk keresztelőcipőket, egyszerűbbeket, bár azok is zsorzsettszaténból készültek, mégsem olyanokat álmodtam. Na de most már minden rendben ezzel a kínálattal.

Az anyukák sokszor panaszolták, keresztelőruhát is alig találnak a "piacon", de a keresztelőruhához illő keresztelőcipő, az a téma, amit el lehet felejteni. Persze lehet fehér bőrcipőket, szandálokat találni a cipőboltokban, de pár hónapos csecsemőkre nem való. Ráadásul az áruk sem pénztárca kímélő.

De ha végre közeledik a keresztelő időpontja és izgalomban a család, hófehérben a főszereplő, mégis kellene valami a pufi babalábra is.

Akkor most dobpergés és mutatok belőlük:











Ne felejtsétek el kedves keresztszülők, hogy keresztelői ajándéknak is kitűnő választás!


2010. augusztus 27., péntek

Drágakövek és virágok - sorozat

A blogon belül egy sorozatot szeretnék elindítani.

Amikor keresztelői ruhák miatt keresnek fel az anyukák vagy keresztmamák, nagymamák, felteszik a kérdést, milyen ajándékot ajánlanék erre a vallási ünnepre.
Rengeteg ötletem van, de mégis a szívemnek egyik legkedvesebbet, egy könyvgyűjteményben találtam.
Ebből idéznék:

"Amikor ajándékot készítünk vagy választunk egy újszülött számára, a színek és minták megtervezésében segítségünkre lehet a hagyomány, amely szerint minden hónaphoz tartozik egy-egy ékkő és növény.
A növények országról országra változhatnak, de mindig van olyan virág, amely éppen abban a hónapban virágzik, amikor a gyermek megszületett."

A lista, amelyből a következő hónapok során szemezgetni fogok a 19. századi Amerikából származik, de természetesen a Ti javaslataitokat, is várom ezzel kapcsolatban, országunk, egyházaink szokásainak figyelembevételével.


Az augusztus hónap drágaköve a karneol, virága a pipacs.





A karneol az ókor legértékesebb köveihez tartozik. Színe a naplementére emlékeztet, a görögök ezért a visszatérő nap szimbólumának tartották. Viselőjének több bátorságot ad, erősíti az életörömöt.

A pipacsot pedig ki ne ismerné, törékeny szárával, pillekönnyű pirosló szirmaival?!